Tudod, az előző blogbejegyzésemben nem véletlenül írtam, hogy elég a "nincs pénzem" dumából, ugyanis a pénz a legkisebb dolog, amire szükséged van ahhoz, hogy elindulj.
Sláger és Danubius
Az emberek legfőbb problémája az, hogy hozzá vannak szokva a jelenlegi életükhöz, és nem szívesen változtatnak. Nézd meg, mekkora hisztéria van a Sláger Rádió és a Danubius Rádió megszűnése körül. Arról nem szeretnék nyilatkozni, hogy az új frekvencia jogok törvényesen születtek-e vagy sem, nem ezért hoztam szóba a dolgot. Az emebrek reakciója az érdekes, ugyanis a rajongók úgy érzik, hogy elveszítik a régi megszokott időtöltésüket, és nem tudják, hogy mit kapnak helyette. Ettől pedig hülyét kapnak. A régit akarják.
Párhuzam
Te mennyire ragszkodsz a jelenlegi dolgaidhoz? Az üzletre visszatérve, amikor - divatos módon mondva - el kell hagynod a komfort zónádat, veled is ugyanaz történik, mint most a két rádió rajongó táborával. Még ha nem is vagy tudatában, de félsz az új dolgoktól. Az új dolgoktól való félelem párosulva a megszokással millió és millió életet kötött már gúzsba ezen a világon.
Tudnod kell, hogy igen is benned vannak azok a dolgok, amik akadályoznak, és az a baj, hogy minden egyes elvesztegetett nappal egyre jobban a rabjává válsz a jelenlegi helyzetednek.
Mi a megoldás?
Csak akkor leszel sikeres, ha az új élethelyzetre előre felkészíted magadat mentálisan és lelkileg. Magyarul nagyon sokat kell foglalkoznod azzal, hogy mit fogsz csinálni, hogyan fogsz élni akkor, ha révbe érsz. Hiszen ezek a dolgok hajtanak előre. Kevés az, ha csak szeretnél jól élni. Az ilyen típusú gondolatok arra jók, hogy gúzsba kössék az embert, nem igazán motiválnak semmi jóra. Maximum arra, hogy hihetetlen kreatív módon találj magadnak kifogásokat.
Vegyél elő egy A4-es papírt, és írd tele azzal, hogy mivel és kivel szeretnéd tölteni az idődet az életedben. Ne anyagi javakat írj, mert a legtöbb tárgy elértéktelenedik nem sokkal azután, hogy megkapod. Érzelmeket és élményeket írj le!
A következő lépések...
A fentiek hozzásegítenek ahhoz, hogy el tudd képzelni az új életedet. Hozzásegítenek ahhoz, hogy megmozdulj! Ez az alapfeltétele annak, hogy elkezdj cselekedni. Tudnod kell, hogy a cselekedetek sokasága változik szokássá, és a szokások sokasága alakítja ki benned azt a személyiséget, amire szükséged van.
Kezdj el cselekedni!
Attól, hogy a válságra és a pénztelenségre hivatkozol, nem fogsz előbbre jutni. A sikeres emberek közös vonása, hogy NAGYON AKARJÁK azt, amit célul tűztek ki, ha nem megy így, akkor másként próbálkoznak. Ha úgy sem megy, akkor megy másként...
Annak érdekében, hogy segítsek Neked, 4-én lesz az ingyenes képzésem, de készülök mással is.
Holnap egy fantasztikus akciót indítok, amiről annyit elárulok, hogy A tökéletes meghívás című 180 perces hanganyagot lehet majd kedvezményesen megvenni. Olyan meglepetéssel szolgálok, amit kevesen tudtok majd visszautasítani.
2009. október 29.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Kedves Attila!
VálaszTörlésSzívesen olvasom, a gondolataidat,tapasztalataidat.Egyetértek veled.A komfortzóna, bármily kellemetlen, néha igen fájdalmas, megszokott "melegét"kevesen merik elhagyni.Az élet folyamatosan tele van szebbnél szebb ajándékokkal,de nem férünk hozzá, mert a félelem erősebb sok emberben a kiváncsiságtól.Merjük elfogadni, mindazt ami éppen van!Bólintsunk rá, és lélekben is fogadjuk el.Értsük meg!Egy döntés, csupán és megváltozhat minden körülöttünk is.Én eleinte csak néztem, Ti,hogyan csináljátok.Sokáig.A komfortzónámból.Aztán megvágytam, hogy én is megtehessem amire szívből vágyok.Döntöttem.Kimerészkedtem a világba.Kipróbáltam, és működik.Csak bátran!
szeretettel:Ritók Ibolya
Kedves Attila!
VálaszTörlésMinden igaz, amit írtál egy pici hozzátenni valóm van.
Az emberek ritkán mennek át az egyik mézesbödönből másikba. Az elsőben is jó a komfort.
Mivel váltani - mint helyesen írtad - a megszokás rabjaiként nehéz ezért a sors néha besegít és "megadja" a partra vetett hal érzését. Amikor hiába vársz a szerencsére, meg a szerencsés körülményekre - csak nem akarnak jönni. No, ekkor érzi úgy az ember, hogy már tényleg kell csinálni valamit. Ha ilyenkor sikerül jót, jó időben stb... találni, abból szoktak születni a legendás (MLM) sikerek.
Persze közben jöhet a mit csináljak, ha révbe érek?
Szia Attila!
VálaszTörlésEgyetértek az előttem szólóval, hasznos dolgokat írsz, de a helyesírásoddal komoly problémák vannak. (konfortzóna, gúsba...) Figyelj oda ezekre, a word-ben automatikus helyesírás ellenőrző funkció is van, használd, mert ezek a kis dolgok lerontják az összképet.
Üdvözlettel,
Árpi
Kedves Attila, és kedves "Mindenki"!
VálaszTörlésElőször is szívesen hallgattam a sláger rádiót, ugyanúgy, ahogy annak idején a Petőfit, és talán még sorolhatnám, hogy mit csináltam szívesen. Jó volt egy dolgot(munkát)csinálni sok éven át!
Azután..Jött a krízis, meg ez+az, és kiléptem a komfort-zónámból, ez cselekvésre kényszerültem! Egyszer, kétszer, sokszor. Új rádiót kerestem, új vállalkozást kezdtem, új ötleteim vannak, tovább tudok lépni !Vajon menne ez úgy is , hogy minden a régiben maradt volna? Kötve hiszem!
Tanulság: ne ijedjünk meg a változásoktól, és a válságokról, és vegyük észre, hogy a két szó között nem nagy a különbség.
Szép napot mindenkinek.
Kedves Árpi!
VálaszTörlésKöszönöm az írásom tartalmáról írt véleményedet, amit egyébként a többieknek is nagyon köszönök!
Ebben a műfajban a kiadott anyagok mennyisége és a gyorsaság miatt időnként becsúsznak elütések. Az elütés és a komoly helyesírási probléma bizony nem ugyanaz, bár hozzáállás kérdése, hogy ki minek értelmezi.
Egyébként a rövid bejegyzésedben is van helyesírási hiba, a zárójelet bizony nem jól használtad :-).
Azért köszi!
Attila
Fontosnak tartom én is, hogy kilépjünk a komfortzónánkból, de a két rádió esetében egészen másról van szó.
VálaszTörlésÉn sem vagyok a langyos víz híve, de ha van egy kényelmes fotelem, amit kirántanak alólam, és adnak helyette egy sámlit, azt nem hagyom szó nélkül.
Főleg nem, ha ezt ma, Magyarországon "szokásos" módon: pofátlanul, full politikai indokok alapján teszik. Ugyanis nem szeretem ha birkaként kezelnek.
Nem kívánom továbbragozni, de érdemes több szempontból is megnézni a történeteket.
Szia Attila!
VálaszTörlésSzerintem más oka is van annak, hogy nem akarnak az emberek kimozdulni a komfortzónából. Nem tudják, merre induljanak, min változtassanak a lehető legkisebb kockázattal, hiszen a családnak közben is élnie kell valamiből? Kit kérdezzenek meg?
Kedves Marcsi!
VálaszTörlésNem akarom magamat nagy "észosztóként" feltüntetni, de a kérdésére a válasz: a legjobb tanácsadó ott van a két szeme mögött, a két füle között ! A legkisebb kockázat annak a használatában van. Ha máshonnan kér tanácsot az mindig sokba kerül!!
Kedves Attila!
VálaszTörlésElütések ide vagy oda, az üzenet átjön, és ez a lényeg.
A gondolataid emberiek és őszinték. A legnagyobb kihívás valóban önmagunk, a félelmeink legyőzése. Ehhez pedig a legjobb legmaradandóbb út a tanulás, a következetes önfejlesztés, a tudatosságra törekvés. Tőled tanultam Attila, hogy a legfontosabb kérdés a "Miért?". Miért teszem ezt vagy azt? Tényleg jó nekem ez, vagy csak és kizárólag megszokásból teszem? Miért nem teszem meg ezt vagy azt? Nem akarom eléggé, vagy félek valamitől? Minél több kérdésre keressük őszintén a választ, annál közelebb kerülünk a tudatossághoz.
Amikor pedig a tudatosság válik megszokássá, akkor fejlődésünk szempontjából a legjobb úton járunk.
A legjobbakat kívánva,
Miklós István