2009. szeptember 6.

Ki kell rúgni az alulmotivált hálózatépítőket?

-
Köszönöm a válaszaitokat a tegnapi bejegyzésre. Most megint a 2009. szeptember 3-i témával kapcsolatban fogom kérni a véleményedet. Az előadás második része a vezetésről szólt. Az MLM-ben szabad és független emberek dolgoznak, többnyire különböző módon és módszerekkel, mint a hagyományos vállalkozásokban. Itt nincsenek meg azok a kényszerítő tényezők, mint amik egy másik típusú vállalkozásban. Akkor hogyan kell vezetni? Ki kell rúgni azt, aki nem dolgozik?
-
Nos, az előadáson elhangzott többek között két fontos dolog is a vezetéssel kapcsolatosan. Az egyik, hogy a hálózatodat Neked kell felépítened. Vagyis én biztosan nem kezdenék el azonnal építeni, hanem minimum egy hónapon keresztül képezném magamat. Kereskedelmi igazgató időszakomban sem engedtük ügyfelekhez az értékesítőket, amíg meg nem volt a megfelelő tudásuk. A megfelelő tudás és terméktapasztalat ismeretében először kiépítenék egy jó nagy vevőbázist. Miért nem építenék először? Azért, mert ha eladások nélkül építesz, akkor az fog másolódni. Duzzadni fog a hálózatod, de nem növekszik a jutalékod. Az eladásokkal párhuzamosan megtanulhatod az építés csínját-bínját. Legfőképpen azt, hogy nem kell mindenkit beszervezni. Azokat pedig, akiknek eladod a karrier gondolatát, a megismerés elvén, a mozgatórugóikat megtalálva kell megmozdítani. Ha megtalálod azt a motivációs erőt, amiért ő be fog lépni, akkor már meg is van a mozgatórugója, képes leszel motiválni őt! Szépen lassan, de biztos alapokon el kezd nőni a hálózatod, és ezzel párhuzamosan és hatványozottan a forgalmad. Mi az eredmény? Az, hogy
-
TE CSINÁLOD MEG,
-
és nem másokra vársz! A személyes példamutatás a legfontosabb. Tehát nem kell kirúgni, hanem be sem kell hozni az alulmotivált és alkalmatlan munkatársakat! Emellett elmondtam az előadáson, hogy olyan vezetővé kell válnod, akit követnek a munkatársai. Mindezt hangfelvételen is rögzítettük. Téged érdekelne ez a hangfelvétel egyébként?
-
Neked mi a véleményed? Szerinted hogyan kell vezetni a Te hálózatodban?
Írd meg nekünk! Nyugodtan megadhatod a hálózatod nevét is!
-

13 hozzászólás:

  1. Kedves Attila!
    Jelenleg olyan hálózatot kezdtem építeni, ahol internetes jelölt keresés van, ugy érzem meglehetősen nehéz (nemigen találok ehez kapcsolódó "titkokat"...az interneten hemzsegnek a honlapok, köztük az enyém is,
    így szinte a szerencsén múlik, hogy találok
    munkatársat vagy nem?Vásárlót, megrendelést
    még egyet sem találtam a fél év alatt!
    Korábban személyes bemutatókkal építettem és
    viszonylag sikeres voltam (arany fokozat-ig
    vittem kettőt)Sajnos emberi hibák miatt kerestem másikat.Gondoltam ez a jövő kipróbálom.Most bronz szintü vagyok a yessplus-ban ...de nagyon elégedetelen a teljesítményemmel.Természetesen igazad van,erővel senkit sem lehet se behozni, sem benntartani..viszont ha nemtudom hozzásegíteni őket a sikerhez elmennek, és igazuk van.Most a siker egyértelmüen az, ha keresnek.
    Több honlapom is van, központi:
    http://www.egeszseges.com/munkaajanlata
    ha vásárlót szeretnék
    saját:http://www.pluszmunkainterneten.com
    http://www.pluszmunka.hupont.hu
    Szóval ebben szeretnék segítséget kapni
    Köszönöm a figyelmed , üdv Csatári irén

    VálaszTörlés
  2. Kedves Attila!
    Volt szerencsém jelen lenni az előadáson és így a leírtaknál részletesebben hallottam.
    Minden szavaddal egyetértek, de volt amiről nem volt szó, holott ez a kezdet.
    Az ember ha hálózatépítésbe vág jól nézze meg hová lép be. Ne hamarkodja el - habár erre van motiváció (pl. most indul, a barátaid már ismerik ha halogatod stb.) Alaposan vegye fontolóra, hogy milyen termékkel vagy szolgáltatással foglalkozik az MLM cég. Ha nincs kötődése hozzá, akkor ne lépjen be, mert nem lesz benne sikeres.
    Ha megtetszik nézze meg kihez, hova, milyen vonalba lép be. Ugyanis a minden másolódik erre is igaz. A felső vonal mintája hat. Ha "nemtörődöm", akkor kihal az emberben a lelkesedés. Ez nem azt jelenti, hogy nem beszélnek, foglalkoznak velünk, hanem, hogy a "maguk módján" az saját tempójukban és nem figyelnek arra, hogy nekem mi lenne az igényem. Elakadok, akkor lelkesítenek, hogy csináljam, de nem a módszert modulálják hozzám, nem rám figyelnek. Egy pont leszek a struktúrában.
    Így kopik ki egy motivált ember aki viszi magával az egész addigi csoportját.
    A másik variáció, hogy segítség nélkül kezdi el és ez nem lehetetlen, de nagyon nehéz. Ezt tapasztalatból tudom. Inkább kevesebb ember, de hasonló hozzáállású széthúzás nélkül...(felébred bennem az idealista).
    Ami biztos, hogy értékesítési rendszerben a pénz a forgalomból van. Nem lehet igaz, hogy nem kell eladni stb.....
    A klasszikus MLM a személyes kapcsolatokra épül, ennek ellenére terjed az online szervezési módszer. A hatékonyságát sűrű homály fedi... Igyekszik mindenki ott is jelen lenni, mert kell. Én is jelen vagyok, csak nem az a főcsapásom (lehet, hogy csak egyenlőre).
    www.egeszsegcsoki.hu
    www.tisztacsoki.hu/egeszsegcsoki
    Az arany középutat kell megtalálni mindenben, Értékesítés-szervezés, személyes kapcsolat-online munkatárskeresés.
    Ezért tartom kiválónak Attila képzéseit, mert segít irányban tartani a munkát. Segít fókuszban tartani a célt és akció szintjére hozza le a teendőket. (Na, ez is egy középutas a halogatás-felhőkben járás között)

    VálaszTörlés
  3. Kedves Attila!

    Köszönöm szépen neked a képzéseket. A múlt havi képzés után elkezdtem egy új üzletet és már három hét alatt sikeres vagyok úgy anyagilag mint csoportépítés szempontjából! Ami eddig nem így volt:)

    Az alul motivált hálozatépítőkről azt gondolom, hogy csak példát tudok mutatni nekik. Ha a példamutatás és a személyes konzultáció nem segít akkor sajnos nincs mit tenni.

    Weboldalam: http://nexeurope.com/harmonia

    VálaszTörlés
  4. Szia Attila!
    Miért kéne kirúgni a hálózatvezetőket emiatt?
    Úgy gondolom, ha valaki alulmotivált, akkor ott valami gond van. Ha már belépett egy hálózatba, akkor valami motiválta, péld a termék, a szponzor, a pénz kereseti lehetőség stb. Ha még kemény és hosszantartó munkával hálózatot is épített, akkor a motívációja nagyon erős volt. A legtöbbször a nem teljesítő hálózatvezetőnél ez a motíváció gyengül meg. Lehet, hogy csalódott a szponzorában, megromlott a kapcsolat, lehet hogy nem keres annyi pénzt amennyit szeretett volna stb. Ezt az okot kéne megkeresni és akkor meg lenne a megoldás. Mivel legjobban a szponzora ismeri, hiszen vele dolgozik hosszú ideje, és ő léptette be, a szponzora tud ezen segíteni. Kivéve ha pont a szponzorával romlott meg úgy a kapcsolata, hogy már nem lehet helyre hozni. Ilyenkor csak a szponzor váltás segíthet, amit az MLM cégek nem engednek. Ezért gyakran megy el a hálózatvezető másik MLM-be és viszi a csapatát is. Vagy leáll, passzív lesz. Olvastam valahol, hogy Amerikában azt fontolgatják mi lenne ha megengednék a szabad szponzor választást váltást cégen belül, akár a hálózatvezetőknek is úgy, hogy viszi magával a hálózatát. Ennek a megoldásnak az lenne az előnye, hogy az alulmotívált hálózatvezető a hálózatával együtt a cégnél maradna. Ráadásul a hálózatvezető szponzora vagy jól szponzorál, vagy elveszíti a hálózatának egy részét és visszaesne a jövedelme. Sajnos, úgy láttam nagyon sokszor visszaélnek azzal, hogy ha elmegy a hálózatvezető, ott kell hagynia a hálózatát, és így anyígilag nem eléggé érdekelt a hálózatvezető szponzora.

    VálaszTörlés
  5. Horváth MártiSep 6, 2009 11:00 AM

    Kedves Attila!

    Volt szerencsém az előadásodat is hallani. A kérdés eleve nem értelmzhető az MLM világában, hiszen senkit nem lehet kirúgni. Ez nem egy munkaviszony. A szponzor nem főnök. Jó esetben vezető. Az egy hónapos tanulási idő, hát ...
    Azzal egyetértek, hogy nulla tudással, kockázatos elindulni ebben a vállalkozásban. Mivel egy több ezer fős hálózatot mondhatok a "magaménak", azt hiszem, van némi rálátásom a dologra. Az a tapasztalatom, hogy a munkatársaim aközben tanulnak a leglelkesebben és legeredményesebben, miközben közösen az ő üzletükön dolgozunk. Természetesen van nálunk is központi képzés, és van a csoportban saját. Én a kiscsoportos foglalkozásokat kedvelem (max 20-25 fő). Úgy tapasztalom, ott lehet igazán hatékonyan átadni olyan tudást, amit a gyakorlatban is használni tudnak. Nálunk sok a szituációs játék, a gyakorlat. Az elindítás pedig mindig személyes. Hogy kinek mennyi idő kell ahhoz, hogy az alapokat elsajátítsa, az nagyon változó. Egyébként azt tartom, sokszor fontosabb a ki mondja, hogyan mondja, mint a mit mond. Tehát fontosabb a jelölt és az új munkatárs viszonya, fontosabb, hogy mennyire lelkes, elkötelezett a munkatárs, mint hogy mennyire alapos a tárgyi tudása. Persze nem árt, ha a tárgyi tudás is megvan. Nálunk ezt adja a szponzor mindaddig, amíg az új munkatárs már önálló munkára képes lesz. Nincs alulmotivált munkatárs szerintem. Egy munkatárs a tapasztalataim szerint akkor válik alulmotiválttá, ha más célokat próbálunk kívülről rákényszeríteni, mint amit ő maga kitűzne magának. És mivel a cél nem az övé, hát nem is hisz benne, hogy elérheti. Ettől válik alulmotiválttá.
    Mindennel egyetértek, amit a célokról mondtál, csak egyet hiányolok. A jó cél elsősorban saját, belülről fakad. Ez fontosabb, mint az összes többi általad felsorolt tulajdonsága, amelyek mind ugyancsak elengedhetetlenek. És itt kapcsolódik a vezetési órád azon mondata, hogy meg keell találni a csapatban az új munkatárs helyét. Ha ez a két dolog rendben van, akkor nagy a valószínűsége, hogy a munkatárs nem lesz alulmotivált. A hálózatépítők nagy részének az a tévképzete van, hogy itt mindenki milliókat akar keresni, ott akarja hagyni a munkahelyét, és utazgatni szeretne a világban. Aki más célokat tűz ki magának, vagy ugyan beszél erről, de nem törekszik elérni ezeket, arra azt mondják, hogy alulmotivált. A környezete pedig azt, hogy sikertelen. De kérdem én, ha valaki szereti a munkáját, tanult szakmáját, miért kellene, hogy felhagyjon vele? Ha valaki csak annyi pénzt akar keresni, hogy számára ingyen legyenek azok a termékek, amiket meg akar vásárolni, és azt elérte, akkor ő sikertelen vagy alulmotivált? Büszke vagyok arra, hogy nagyon kevés munkatársam "kopik ki" az üzletemből. És teljesít hónapról hónapra a maga szintjén.
    Még egyszer visszatérve az eredeti kérdésedre ki kell-e rúgni az alulmotivált hálózatépítőt? Semmiképp nem szabad őt leírni. Sem erőltetni. Csak hagyni kell, hogy a maga tempójában haladjon. Annyi segítséget, információt adni neki, hogy ne érezze magát kirekesztettnek. Bármikor módja legyen visszatérni, ha újra, vagy egyáltalán, "motiválttá válna".
    Horváth Márti

    VálaszTörlés
  6. Hát valóban nem egy egyszerű munka felépíteni egy jól működő, jól jövedelmező hálózatot. Pláne amikor vak akar vezetni világtalant. Nagyon nagy a felelősége minden szponzornak, hogy egyetlen hálózatban se szaporítsuk már a csalódott emberek számát, van már belőlük éppen elég. Igaz, hogy sokan a saját hibájukból, de sokan nem. Felelősséggel kell ígérni és amit ígérünk, azt be is tartani. Meggyőződésem, hogy a "kisemberek" nagy üzlete a hálózatépítés, de fontos a folyamatos önképzés, önmotiváció, a lelkesedés, a kitartás.
    Köszönöm a lehetőséget, hogy ott lehettem az előadáson.
    További sok sikert!
    www.ittesmost.dxn.hu

    VálaszTörlés
  7. Attila,
    Nagyon sajnálom, hogy egy hirtelen jött hivatalos dolog miatt nem tudtam részt venni az előadáson. Elnézést kérek.

    A felvetett téma nagyon jó és érzem, tudom mire gondolsz. Az én csoportomban is, mégha keresztvonal is volt, akkor is volt pár negatív személy akinek néha sikerült egy jól sikerült találkozót elrontania, mert folyton a negatívumokat szajkózta. Ha ez online webinár keretén belül zajlik akkor nincs mit tenni, mert még bokán sem lehet rúgni.

    Természetesen vannak módok erre, mert ki lett tiltva, ami azért moderátorként is elég "kemény" lépés volt elhihetitek.

    Bevallom az én rendszeremben elég nehéz eladni, mert nem létezik az eladás fogalma. Valaki vagy regisztrál és vásárol vagy nem. A szállítást nem mi oldjuk meg hanem a cég. El terméket pénzért nem adok, csak a lehetőségről beszélek és az érdeklődő dönti el, hogy lép-e vagy sem. Persze esetemben ez egy specifikus 100%ban online rendszer.

    MLM guru körökben mint pl. Randy Gage (az ő könyvében olvastam) 2 járható út van:

    1. termékeken keresztül szeretni munkatársakat - ez a lassabb, de lehet a biztosabb is... kinek a pap kinek a...

    2. A rendszer a termék, maga a lehetőség. Én elsősorban nem a termék miatt vagyok jelen és nem is az miatt kezdtem. Ez nem jelenti azt, hogy nem használom a termékeket, mert nagyszerűek, de a rendszer a zseniális és engem (ez persze az én hibám) az zavar ha valakin a termék miatt csatlakozik. Miért? Mert ezen emberek 80% nem fog dolgozni csak fogyasztó lesz. Ez a tapasztalat, de ez lehet szubjektív is.

    A másik tapasztalat viszont az, hogy aki megérti a rendszert és "leesik neki" a lényeg és megérti azt, hogy mennyire jó a kifizetési terv azokból lettek a vezetőim.

    VálaszTörlés
  8. Én azt gondolom, hogy az értékesítésben az a legfontosabb, hogy értéket adj - ez esetben nem gond, hogy ajánlod másnak a termékedet vagy a szolgáltatásodat, hiszen tudod, hogy jót teszel vele. Persze magaddal is, hiszen ezáltal keresethez jutsz, de ha nem hiszel abban, amit kínálsz, akkor az emberek meglátják a szemedben, hogy csak a pénzért mész, míg ha hiszel benne, akkor azt is látják, hogy tényleg segíteni akarsz.

    Ezért van az, hogy én csak olyan dolgokkal foglalkozom, amikben hiszek, amik szerintem segítenek. Tehát pl online szerencsejátékokkal nem szeretnék foglalkozni, de ha olyasmi jön szembe, ami beleillik a világképembe, azt szívesen beillesztem az üzletembe.

    Ha értéket adsz, akkor kellően motivált leszel.

    Viszont szerintem nagyon fontos a "külcsín" is, nemcsak a "belbecs", ezért javaslom mindenkinek, hogy ne ingyenes tárhelyeken, csilivili honlapokkal próbáljon hálózatot építeni, sőt, a klón-honlapokkal is kezdjen valamit. Erről írtam egy másik blogon is, remélem, nem baj, ha belinkelem ide: http://csaladiasmlm.com/klon-vagy-sajat-honlap.mlm

    VálaszTörlés
  9. A motiváció alapvető probléma, és mindennek a mozgatórugója. Mindenki aki belép egy hálózatba ugyanazt a "használati utasítást " kapja meg , de sokan még el sem olvassák ezt a marketing tervet hanem megprobálják úgy csinálni ahogy ők gondolják és arra használni amire szerintük jó. Hányan vannak így a számitógéppel? Nem tanulják meg használni , nem fedezik fel mi mindent tud hanem elég nekik ha be tudják kapcsolni és esetleg a leveleiket elolvasni. Sokan vannak így az MLM el! Ott van leírva , hogy mire jó, hogyan lehetnek milliomosok akár 6 hónap alatt, helyesen építkezve és másolodva, mégis sokan már annak örülnek ha eladnak egy terméket!
    A motiváció az ami tovább visz a felfedezésekig és oda hogy az ember megcsinálja azokat az apró lépéseket amik milliomossá tehetik!
    S ha ráadásul olyan termékek is vannak a rendszerben amik egyébként és részei voltak idáig is hétköznapjainknak csak idáig a multik pénztárcáját töltöttük meg érte pénzzel , akkor csak könnyebb a helyzetünk. És minden reklámot félretéve - de mégis - a kávé szerintem olyan termék ami nem véletlenül a világon a második legtöbbet eladott és fogyasztott ital!Tökéletes termék egy MLM hálózatba! Milyen jó hogy ezt már kitalálták!
    Ez a DXN!

    VálaszTörlés
  10. Sz Kovács KláraSep 11, 2009 02:59 PM

    Klarissza
    Mindenkit üdvözlök!
    Szerintem nagyon szuper volt az Attila előadása!
    Tudnotok kell Én sem vagyok profi MLM-es,most tanulom. 19 éve klasszikus vállalkozásban szinte mindent elértem, amit lehetett.Országos kereskedő versenyben landoltam. Aztán sikerült a napi 15-16 órás munkától jól kiégnem.
    Ráadásul, kezdtem úgy érezni, többre vagyok képes, még egy karriert kell építsek.
    Ehhez 3-4 cég amely csak szárnypróbálkozásom volt, megtaláltam az igazit!
    Rögtön megéreztem, ez az Én butikom...
    2008 május 23. őta 1000 ember találta jónak ezt az üzletet,amit szinte szaktudás nélkül építek.
    Bele gondoltam, hányan lennénk, ha szuper hálózatépítő lennék.
    Tudjátok miért sikerült?
    A hitem, a nagy célom, és a lelkesedésem vonzza az embereket!
    Nálunk még az is sikeres, aki nincs ezekkel a képességekkel felruházva. A cégünk marketingjéből adódóan, mi az alul motivált emberekkel is tudunk mit kezdeni.Nem szenzációs?
    Freedomrocks független képviselő

    VálaszTörlés
  11. sziasztok
    most lehet páran elküldenek melegebb éghajlatra, de akkor is leírom:))
    szóval szerintem ez az egész túl van ragozva,misztifikálva, és a 90'es évek "rablógazdaságának" hála teljesn negatív képe van az emereknek az mlm ről..
    mit tud mindenki róla?
    van vm eszméletlen drága és/vagy em mindennap használt termék, amit a gyártó6forgalmszo nem a boltokban/piacon ad el hanem odaadja nekünk hogy bizonyos motiváciokért mi passzoljuk tovább...
    ez a net korában azt gondolná az ember könnyebb de nem...
    egy részt azt látom mindenki mindenhova "ész nélkül"regisztrál, és 90% várja a sült galambot... legtöbbje ezerrel nyomja a "fantasztikus,hihetetlen " lehetőséget minden lehtséges forumon de ezen kivül semmit nem tesz..nem veszi meg a motyot ami ugye logikusan az egyik legfontosabb téyetző a pénz csinálásbn..
    szal, kiépiti hatalmas hálozatát örömmel nézi mennyi embere van és tartja a markát..de mire???
    eztán persze hogy csalodik az mlmben v másikat is épít...
    én az év elejéig csakl mosolyogtam az mlmen számomra egyenlő volt addig a amwayel...
    de februárban egy olyanba bolottam, ami azóta ellenkező irányba fordított...
    itt tényleg nem kell eladni semmit, mivel nem termére épül..egy onlinebolt, mely mlmben értékesít , olyan árakon és azt adja, amit a hipermarketekben és a sarki boltban, csak ötvözi az mlmel(aki az én ajánlásomra vásárol annak költéséből részesülök) és házhoz hozza azt amit eddig cipeltem...
    ezek mindegyike kellett ahhoz, hogy ugy csatlakozzak, hogy ne kényszerként érezzem a vásárlást és az üzlet tovább ajánlását...
    és szerintem ez ami a legfontosabb az ilyen boltoknál, így vagyok hiteles...arról nem is beszélve , hogy mindenkinek tudom gy ajálani, hogy ne azt érezze na megint egy ügynök, hanem ő akarja az egészet, ahogy a csatlakozáskor én is tettem..
    épülnek már a "mutációi " is ami természetesen nem baj hisz a piacgazdaság erről szól, de azt sose fogom meg érteni, hogy arra a kérdésre, hogy némelyik ilyen bolt akár 2% annyiért is adja ugyanazt a márkát mint pl a T..o a felsőbb vonalak azzal zárják le, hogy igen de a t..o nem ad neked belőle vissza, ....
    de könyörgöm nagyon sarkositva az mlm alapvetően arra épül hogy ami pl a tesco polcpénz,bérek fenntartás, és REKLÁM cimén beépít az árakba annak a résznek egy részét ossza szét az mlm cég a munkatársaknak...
    akkor miről beszélünk?
    ha az emberek képesek pl cukorért már 20 Ftkg különbözenél akár másik városba elbumlizni???
    ja és az ingyenes olalakat se kel teljesen leírni..csak megfelelő fórumokon és közösségi portálokon pl jol kell "eladni", hisz nem a keresőnek csinálom az oldalt hanem az érdeklődöknek...

    VálaszTörlés
  12. Igen! Érdekelne a hangfelvétel, mert én nem voltam ott.
    Úgy érzem, ezt így bepótolhatnám.

    VálaszTörlés
  13. Kedves Gabi!

    Az akció véget ért, a terméket egyelőre csak ezen a nem nyilvános linken lehet megrendelni:
    http://www.mlmtitkok.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=172

    Üdv.,

    Attila

    VálaszTörlés